Magas szintű tanácskozásra került sor az Európai Statisztikai Rendszer jövőjéről az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége keretében
Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége keretében 2024. szeptember 12–13-án a balatonfüredi Anna Grand Hotelben került sor az európai statisztika jövőjéről szóló magas szintű tanácskozásra.
A találkozó fórumot biztosított az Eurostat és az Európai Statisztikai Rendszer (ESR) nemzeti statisztikai hivatalainak vezetői számára, hogy véleményt cseréljenek az ESR következő évekre vonatkozó közös jövőképéről.
A megbeszélések három pillér köré szerveződtek: adatok, módszerek és működés.
Mindegyik pillér három szekcióülésre épült, amelyeket az első napon Málta, Ausztria és Horvátország, majd a második napon Görögország, Izland és Svájc, valamint a Cseh Köztársaság, Svédország és Belgium vezető statisztikusai moderáltak.
A szekcióülések eredményeit később a plenáris ülésen ismertették, amelyet a spanyol statisztikai hivatal elnöke vezetett az adatpillér, a finn statisztikai hivatal főigazgatója pedig a módszertani és a működés pillér témájában.
A résztvevők megvizsgálták, hogy az új adatökoszisztémák milyen kihívások és lehetőségek elé állítják a hivatalos statisztikák előállítóit, és milyen stratégiák alapján lehet továbbra is magas színvonalú statisztikákat készíteni a felhasználók és az érintett csoportok változó információs igényeihez igazodva.
A résztvevők megvitatták továbbá az új adatforrások integrálását, a technológiák – különösen a mesterséges intelligencia – hasznosítását, valamint a magántulajdonban lévő adatok gazdáival és a tudományos körökkel való új partnerségek kialakítását az időszerűbb és részletesebb európai hivatalos statisztikák előállítása érdekében.